Mely betegségünk mit üzen nekünk?

Kijelenthető tehát, hogy nem szeretünk betegnek lenni. Okkal, hiszen a legelső szempont, hogy kiesünk a munkából. Majd jön a többi: fájdalmaim vannak, izzadok, köhögök, ég, viszket, nem tudok mozogni, segítségre szorulok stb.

Ilyenkor elmegyünk az orvoshoz, aki kiírja az éppen "aktuális" gyógyszert, kezelést, mi pedig végrehajtjuk, beszedjük, és várunk...

Így az orvossal karöltve harcolunk a betegség ellen.

A szervezet, meg megpróbálja megoldani az adott problémát, amit mi betegségnek hívunk, és párhuzamosan igyekszik a mellékhatások tünetegyüttesét is valahogy tolerálni.

Na de tényleg csak ennyi?

Tényleg csak egy-egy ólomkatona vagyunk a tudomány óriási terepasztalán, és "játék" közben vagy állva maradunk vagy nem? A betegség tényleg olyasvalami, ami ellen harcolni kell? A legmodernebb műholdas hadviselést alkalmazzuk, és még midig nem találunk célba? Igen, itt tartunk ma.

Természetesen nem vagyok a tudomány kerékkötője, de a mindenhatóságát erősen kétségbe kell, hogy vonjam. Mert úgy gondolom, a betegségeink hajszálgyökerei mélyen, nagyon mélyen vannak. Ha ezek a gyökerek nem szállítanak megfelelő minőségű és mennyiségű nedvességet, tápanyagot, akkor először csak a fa egy-egy ága, majd az egész fa elszárad. Gyógyítói munkám során azt tapasztaltam, hogy kivétel nélkül az összes betegség, nem kívánt állapot, tünet, tünetegyüttes, egészen a "gyógyíthatatlan" fekélyeket, és a rák gyűjtőfogalmába tartozó betegségeket is beleértve, minden a lélekből fakad. Ezen persze lehet vitatkozni, futni a köröket, de a tény az tény.

Miért vagyok ennyire biztos a kijelentésemben?

Azért mert számomra még eddig senki nem tudta az ellenkezőjét bebizonyítani. Megemlékeznék néhány szakemberről a teljesség igénye nélkül: Csikai Erzsébet, Nagyné Halász Anna, Sághy Enikő, Szabó Judit, Bodnár Erika, Gonda István és Illés Csilla, valamint Rüdiger Dahlke, Kurt Tepperwien, és Ryke Geed Hamer, akik nagyban elősegítették e tudomány megismerését, és akik oly hitelesen közvetítik önmagukat, és ezáltal segítenek másoknak. Köszönet érte!

Most térjünk rá a lélek és a betegség; a betegség, és az én kapcsolatára.

Mint ahogy említettem a betegség a lélekből indul el. Vagy egy komoly trauma eredményeként találjuk szembe magunkat vele, vagy az idők folyamán a sok-sok aprónak tűnő konfliktus súlya alatt végül erőtlenül összerogyunk, vagyis betegek leszünk. Pl. Egy kamaszodó kislánynak rövid idő alatt sokat romlik a szeme, egész pontosan képtelenné válik a távollátásra, és emiatt a hátsó padból az elsőbe kell, hogy üljön, és még onnan is csak homályosan lát. Mit lehet ilyenkor tenni? Illetve mi szokott ilyenkor történni? Igen: szemorvos, szemüveg, - és a gondot leküzdöttük. Igen ám, de mi miatt következett be a szemromlás ilyen rövid idő (néhány hét) alatt? Kiderült, hogy a családban betöltött szerepe úgy alakult, hogy mellőzöttnek érezte magát, és kedvenc könyvsorozatának olvasásába menekülve kialakított magának egy saját közeget. Ehhez csak a szemére, a kezére, és a könyvre volt szüksége. Ebből az következett, hogy csak addig látott ameddig a keze ért. Feltehetik a kérdést, hogy ez egy kiragadott példa, vagy mindig így reagálunk? A válaszom az, hogy minden esetben ott bujkál a megbántódott lélek az elváltozások, betegségek mögött. Még mindig egy kicsit a szemnél maradva egy újabb példa, de más megvilágításból.

Egy fiatal hölgy, aki azzal keresett meg, hogy nem múló, egy hete tartó fejfájása van. Mindenütt járt, és semmilyen fizikai eltérést nem tapasztaltak a vizsgálatok során, de a fájdalom semmit sem enyhült. Ő már a legrosszabbra gondolt, neki valami Nagy Baja van. Első találkozáskor a fizikai testen végeztünk helyreállítást: csigolyák, idegek, izmok helyrerakásával, és majdnem teljesen el is múlt a fájdalom, de egy idő után újra jelentkezett. Ezután már csak telefonon volt módunk beszélni, és kérdésemre, hogy mostanában van-e valami, vagy valaki, akit nem lát szívesen maga körül, vagy bár szívesen látná, azt a valakit-valamit, de az már nem lehetséges? A válasza igen volt, és elmondta, hogy néhány hónapja elvesztette kedvenc cicáját örökre, és nagyon fáj, hogy nem láthatja többé.

Mi emberek a szemünkön, látóidegeken keresztül, az agykéregnek a látásinformációkat feldolgozó nyakszirtlebenyéhez juttatjuk a feldolgozásra váró információkat, és tulajdonképpen itt látunk. A köznyelv ezt öreglyuknak hívja. Az említett esetben, ahogy felszínre került az ok, a fájdalom is elmúlt az a szűnni nem akaró tarkótáji fájdalom. Ezt a két esetet precedensként is felfoghatjuk, mert bármelyik szervünk rendetlenkedik, és mi kérdéseket intézünk hozzá, ő válaszol, és elmondja miért beteg. A magyar nyelv azt mondja egészség. Ez azt jelenti, hogy aki egész testi-lelki-szellemi értelemben, és úgy is, mint IstenEmber, egységben van önmagával, és a nagy teremtett világgal, akkor Ő Egészséges.

Aki viszont fél, kevés benne a jóindulat, negatív, bizalmatlan, kishitű, vagy hitetlen, komoly lehetőségeket teremt arra, hogy a betegségek megvessék a lábukat szervezetében.

Szólni kell arról a tévhitről is, hogy a betegséggel valaki büntet minket.

Szó sincs róla! Mi hozunk létre olyan élethelyzeteket, hogy legyen miből tanulnunk. Lehet, hogy ezt valaki eretnekségnek gondolja, de nem az. Gondoljuk csak végig az életünket, hogy milyen betegségeink voltak? Milyen élethelyzetek után jelentkeztek a betegségeink? Persze lehet ezt másként is nézni: éppen járvány volt, véletlenül elestem és eltört, ja ez civilizációs betegség, és amúgy meg mindenkinek van baja, miért én legyek a kivétel? Ismerős ugye?

Igen ám, de ok nélkül semmi nincs ezen a teremtett világon, még a betegség sem. Több üzenete is van. Ha beteg vagyok, rosszul érzem magam, fájdalmaim vannak, vagyis a testen keresztül üzen nagyon kreatívan a lélek, hogy valami nincs rendben. Ez az üzenet elsősorban nekem szól. De van egy másik része az üzenetnek, ami már inkább a közelemben élők figyelmét igyekszik magára vonni. A páromnak, családnak, munkatársaknak, hogy én beteg vagyok, és tessék rám figyelni, tessék engem pátyolgatni, szeretni, vagy legalább másként viszonyulni hozzám, mint eddig. Ha megkaptam, amit akartam, akkor a tünetek elmúlnak. Ha nem, továbbra is jelen maradnak akár évekig, illetve addig, amíg a változás be nem következik.

A betegséggel terhelt nehéz időszak azon túl, hogy minél előbb szabadulni szeretnék a fájdalomtól arra is jó, hogy vissza tudjam idézni életem feledhetetlenül szép részeit, és ezek segítségével ki tudjam magam húzni onnan, ahol éppen vagyok.

Minden csak viszonyítás kérdése.

Mert csak akkor tudjuk értékelni a jót, ha megtapasztaltuk a rosszat, és ez így is van jól, mert így válik a jó, értékké. Legyen bennünk minél több tudatosság, és teremtsünk magunknak minél több lehetőséget arra, hogy megélhessük a jót, mert amikor nehéz időszakunk van, akkor van mihez visszanyúlni, van miből meríteni.

• Varga János
• természetgyógyász
• www.vargaselfness.hu