Lélek? Lélek. Lélek!

Vagyis a lélek az, aki testet ölt egy inkarnáció esetén, és az élet végén pedig elhagyja azt. Az én eddigi tudásom, érzésem, és tapasztalásom alapján bizony azt állítom, hogy ez nem így van. Ugyan is nem a lélek, hanem a szellem az, aki vándorol, viszont minden egyes új élet új lelkesüléssel telik meg, töltődik föl, vagyis a lélek az aktuális inkarnációra jellemző minőséget jelenti. Nagyon nehéz a felületes szemlélőnek, vagy a témával most ismerkedőnek ezt az oly szorosan összefüggő két dolgot külön-külön értékelni, és könnyű összekeverni.

Mégis nézzük meg, hogy ez a két nagyon különböző megnyilvánulás miért nem ugyanaz, illetve a teljesség igénye nélkül, hogy mi a lélek? Ez egy szó, kifejezés, érzés, mozgatórugó, bénultság, fájdalom, öröm, szerelem, bánat? Valószínű, hogy mindez együtt, sőt még keveset is írtam.

Amikor a betegségek okait boncolgattuk, arra jutottunk, hogy a lélek bizonyos minőségi változáson megy keresztül, és ezt az energiát, impulzust, küldi az agyhoz, amit ő értékel, és kiadja az utasítást a test valamely szervének a funkciózavarra, fájdalomra, vagyis másként fogalmazva, a mi figyelmünk felkeltésére.

Ez a bizonyos minőségi változás, a megsértettség, megsértődés, bánat, düh, tehetetlenségérzés... Azt tudjuk, hogy egyetlen anatómiai könyvben sem találunk olyan szervet, hogy lélek, de ennek ellenére ő már akkor is létezett, amikor még a könyvről hírből sem hallottak. És ha létezik, akkor megbetegedhet, fájhat, megsértődhet, de örülhet, gyógyíthat, szerethet, boldogíthat is. Aki hosszú időn keresztül őrizget egy jelentéktelennek tűnő tárgyat (pl. mozijegy) nem a tárgyhoz ragaszkodik, hanem a tárgy segít neki visszaidézni azt az emléket, élményt, eseményt, ami ott, akkor, vele, velük megtörtént. Ettől az emléktől (egy kis papírfecnitől) a lélek megfiatalodik, és segít a nehéz időszakok átvészelésében. Az a bizonyos élmény tovább él a jegyben, és - hogy stílusos legyek- ez a belépő az időutazásunk lélekmozijához.

Ahhoz viszont, hogy legyen mit visszaidéznünk azon a bizonyos lélekmozin, elengedhetetlenül szükséges az élmény, amit később elő lehet majd hívni, egy ember, illat, érzés, dallam, tárgy, napszak, évszak... segítségével. Ami biztos, hogy megfelelő minőségű élményekre van szükségünk!!! Kérdezem én, vannak e mostanában megfelelő minőségű élményeink? Olyanok, aminek a gondolatától is elmúlik a fájdalom, rosszkedv, letargia, és nem hozható összefüggésbe sem a "fűvel", sem az alkohollal, mégis eufólikus, csodálatos, emelkedett hangulatot eredményeznek? Szeretném, ha nem lenne igazam, de úgy tapasztalom, hogy bőven híján vagyunk az említett élményeknek. Illetve lehet, hogy mégis csak részünk van az ilyesmiben, csak egyszerűen nem vesszük észre, és ez talán még nagyobb gond, mintha nem lenne.

Szerintem azért van ez így, mert nem halljuk a belső hangunkat, nem vesszük észre, hogy szól, de még akkor sem, ha torkaszakadtából ordít. Mit foglalkozunk mi vele! Rendszerint az a vége ennek, hogy a betegségen, fájdalmakon keresztül bizony kénytelenek leszünk arra, hogy figyeljünk: "Rá". Csak rajtunk múlik, hogy észrevegyük, a körülöttünk lévő világ minden apró szegletében ott lakik az Isteni lélek.

A házunk, lakásunk, autónk, biciklink, könyveink, ... mind rendelkeznek lélekkel, mert ragaszkodunk hozzájuk, szeretjük őket, és szeretni csak lélekkel lehet, de legalábbis máshogy semmi értelme. Talán meg sem kell kérdezni, hogy van e aktualitása ennek a témának a mai világban? Hiszen látjuk, itt élünk benne, és nem könnyű róla jót mondani, de lehet.

Hiszen van itt még valami, amiről még nem beszéltünk! Amit mi életnek nevezünk, azt nem bajnak tette a nyakunkba valaki csak úgy, heccből, hanem mi Választottuk ezt a szent küldetést, tanulást, és tanítást, feladatot, és lehetőséget, ami óriási felelősséggel is jár természetesen. Választás, változtatás, válság, változatlanság?

Mi döntjük el mely gondolat, kimondott szó, mögöttes érzés mellé állunk. A lélek az, ami értékeli, hogy az adott pillanatban nekem mi a jó, és mi a rossz.

Amikor az Isten, és az Istenanya szerelméből, és a mi szabad akaratunk által megteremtettünk erre a világra, magunkkal hoztuk a teremtés lehetőségét is, és látjuk, hogy milyen világot sikerült magunknak teremteni. Ha azt mondom, hogy lelketlen, és beteg nem járok mesze az igazságtól. Viszont ha el tudjuk fogadni, hogy van teremtő képességünk, és az emberi test gyógyításában a szellem, és a lélek segítségével képesek vagyunk csodákat tenni, akkor már csak egy lépés, hogy azon, amit így sikerült elrontani, változtassunk.

Kezdjük el sürgősen szeretni egymást, és ezt ne szégyelljük kimutatni, teremtsünk minél több lehetőséget, hogy legyenek Köz-Ős-Égi élményeink. Ez nem csak egy egyszerű ragozás, nagyon fontosak külön-külön is, és együtt is. Hiányoznak életünkből az Ősi, a Közös, az Égi élmények, de a génjeinkben a hangok, ritmusok, szavak, mozdulatok kódolódtak, ott bent a lelkünk legmélyén bennünk élnek, csak helyzetbe kell magunkat hozni.

A bent-nek, és a kint-nek harmóniában kellene lenni, és ez most erre is érvényes. Olyan embereket, élményeket kell találnunk, hogy a belső hang, és a külső élmény egymásra találjon. Az az ember, aki élhetetlennek, betegesnek, nehéznek érzi az életét, változtasson, teremtsen egy nyitott kaput a lelkén, és töltse meg melegséggel! Ne felejtsük el, a felhők fölött mindig süt a nap, és kint virradat után mindig világos van, de a redőnyt, sötétítőfüggönyt nekünk kell elhúzni. Világítani, melegíteni, életet hozni tud a fény, beengedni viszont nekünk kell. Közös, Égi, Isten közeli élményekben nekünk kell részt venni, nekünk kell a gyógyulás lehetőségeit felfedezni, és körülményeit megteremteni! "Segíts magadon, az Isten is megsegít" - tartja a mondás-, de ne csak kívülről várjuk a segítséget, hanem nyissuk meg a lelkünket, és lássunk csodát: elkezd beáramolni a fény, a meleg, a gyógyulás, békesség, egyéni, nemzeti, és világviszonylatban egyaránt.

Én hiszek a csodákban, mert megadatott, hogy nap, mint nap találkozhassam vele, néha napjában többször is. Olyan sokszor halljuk, hogy "annyi terhet cipelünk, amennyit még éppen elbírunk", és ez igaz is, de az is, hogy "minél nagyobb a baj annál nagyobb a segítség". Én nemcsak a csodákban, de a mesékben, legendákban is hiszek, teszem ezt azért, mert egyszerűen jól esik a lelkemnek. Álljon itt most néhány nagyon kiragadott példa források megnevezése nélkül:

A legkisebb királyfi a 21 fejű sárkányt is le tudta győzni, mert olyan "segítség" volt nála amit a fivérei nem vittek magukkal; Dobó kapitány, és az egri vár védői is csak Istenben, és saját lelki erejükben bízhattak, mert ha a túlerő számát nézték volna, meg kellett volna adniuk magukat, de nem tették; A Tenkes Kapitánya, és Rózsa Sándor egyedül szálltak szembe a nép nyúzóival, legtöbbször sikeresen. Talán még most is lehet olyat hallani, hogy valakire azt mondják: Na ennek aztán helyén van a szíve, vagy hogy milyen jólelkű. Bizony én sok ilyen embert ismerek, és nem tartom magam ezért fehér hollónak, sem szerencsésnek, hanem normális, természetes állapotnak értékelem a helyzetem. Minden ember jónak születik, és ez a jóság mindig benne is marad, de van, akinél úgy összeszűkül, hogy szinte nyomtalanná válik, de ott van, és elő is tud jönni, ha megfelelő körülményeket talál. A több évig ki nem kelt mag is ki tud kelni, ha az idő ráfordul. Ilyen a természet. Ha az ember is egyre több felől kap szeretetet, képtelenné válik a gyűlöletre.

Ezt a munkát bent kell elkezdeni, a lelkünk legmélyén, szembe kell néznünk önmagunkkal, vállalni kell életünket, és ha szükséges, tudjunk változtatni, nyitni is, ha az élet úgy kívánja. Az eredmény soha nem marad el: az arcunkon öröm, ajkainkon mosoly, szemünkben a tiszta adakozó, és befogadó lélek tükröződik, kivétel nélkül - mindig ez a hozadéka!

• Varga János
• természetgyógyász
• www.vargaselfness.hu